Ha van mit megbecsülni az az élet

4. Fejezet – Mi van anyával?

Pár héttel ezután, hazajött Claire is, anya pedig cuccostul elment, én pedig nem értettem. Több napja nem látta, apa pedig odnogatta hogy pihen egy jo helyen. De nekem kevésbé volt jó, hogy it sem tudtam róla. Claire babája aranyos volt, de enm tudtam örülni neki, főleg, hogy olyannak a gyereke mint ő. Szóval kerültem őket nagy ívben és a szobámba bevonultam anyán gondolkodva. Rájöttem, hogy anyának angyon kiesett indig minden. Nem emlékezett, hogy mikormentünk ki a szobából, apának volt, hogy többször csinált kávét és ehhez hasonlok. Tehát apa elvitte oda ahol tud pihenni. De aztán rá egy olyan egy hónapraaz életünk megváltozott.
Apa se tudta mi van és miért kellet anyának ilyen hirtelen elvonulnia. Apa sokat volt Clarievel és a kicsivel, többet mint anyával. Sokszor akartam bemenni hozzá, látni, apa mindig csak azt mondta, hogy majd késöbb késöbb. De tudtam, hogy nem igy van, féltem, hogy már nem látom viszont újra anyát. Tévedtem.

3 hónappal késöbb apa azt mondta bevisz anyához, de anya rendben van és nyugodjak meg. Igy volt, örültem, hogy láthatom anyát. Beültünk a kocsiba és elvitt. Az út hosszabb volt, mint amire számitottam, és a végcél a kórház volt. Megijedtem, tudtam, hogy nem jó hely, de biztam benne, hogy anya azért van itt, hogy meggyógyitsák a bénaságát. Reméltem, de nem igy volt.
Egy kabátka volt rajtam, kcisit hideg nap volt, még apa vette nekem mikor oda költöztünk hozzá, és nagyon szerettem. Mindig benne éreztem a hármunk illatát. Talán csak a klépzeletem volt, nem tudom, de sose akartam azt a kabátát elveszteni.
Bementünk a kórterembe ahol anya feküdt, és pihent.
- Anyaaa! – pattogtam ode, mire felébredt és megsimogtta a fejem.
- Szia kicsim.
- Mikor jössz haza? – kérdeztem nagy szemekkel hátha meghatom, és előbb hazajön.
- Még nagyon soká, de lehet már nem tudok hazamenni, mert el kell mennem. – mondta szomorúan, és én is elcsüggedtem.
- De hová?
- Messze. – sóhajtott, majd apára nézett. – Danny mondanom kell valamit.
- Mond. Simogatta meg az arcát.
- Hajolj ide. – mondta anya, apa pedi megakarta csokolni, de anya most a füléhez ajolt és valamit nagyon halkan susmorgott, apa szemei pedig háromszorosára nőttek.
- Hogy mi? Nem mondhatod komolyan. Mikor?
- Akkor Danny. – apa arcán megrökönyödést láttam, majd rám nézett, majd vissza anyára.
- Mit mondanakaz orvosok?
- Ha szerencsénk van akkor minden rendben lesz.
- De.. a te állapotodban ez, veszélyes. – mondta félve apa.
- Az orvosok azt mondják furcsa módon midnen rendben. – mondta anya apa pedig anya hasára csúsztatta a kezét.
- Nem hiszem el. Itt vagy, igy és az élet még egy ilyennel mgajándékozott minket. - sóhajtott apa, és anya megsimogatta az arcát.
- Azt hiszem ő jön helyettem. – nem értettem miről van szó csak néztem a felnőttek felnőttes beszélgetését.
- Ne mond ezt. – könyörgött apa.
- Danny. Nem fogom túl élni. Igy is félek, mi van... mi van ha igy halok meg? – apa anyára nézett. Nem teheted. Nem hagyhatsz itt minket. És őt se hagyhatod cserben. Ha azt mondod ő jön helyetted, akkor ő jön.
- Tudom Danny, de az élet sosem azt gondolja amit én.
- Hát most jobb ha úgy gondolja! – háborodott fel apa.
Anya lehunyta a szemét és simogatta a hasát. Mi folyik itt? Mi van anyával? És miről beszélnek egyáltalán. Nem értek semmit. Ha anya elmegy akkor, Clarie lesz az anyám, és a mostoha anyák mindig gonoszak. Clarie meg ténylegesen az is. Féltem, reszkettem a jövőtől. Apa leült anya mellé és hasára tette a kezét.
- Bármi lesz segitek. – mondta megsimogatva a kezét.
- Danny. – szólt anya halkan.
- Igen? – simogatta anyát.
- Ne igérgess. – mondta halkan. Apa sóhajtott oda hajolt és szájon puszilta anyát. Nem értem, otthon van valakije és mégis anyát puszilja. Mi folyik itt? Kérdezgettem magamtól folyamatosan.
Anya elaludt, apa pedig simogatta majd rámnézett.
- Majd vissza jövünk valamikor. Hagyjuk anyát pihenni. – mondta és bólintottam. Nem tudtam mi van, csak azt, hogy valami történni fog. Valami nagy.
Apa felállt majd kimentünk a kocsihoz és elindultunk hazafelé. Láttam rajta, hogy szörnyen ki volt, sápadt volt és fehér. Féltem megkérdezni bármiről, féltem megkérdezi, hogy miért nem hagyja el Clariet. Minden piros lámpánál, mikor megálltunk apa engem nézett a tükörben. Láttam rajta a szomorúságot, és mg sok midennt amit nem tudtam micsoda.
Hazaértünk, kiszálltam apa is lassan és bementünk. Clarie ült a kicsivel ült és cumis üvegből ette. Apa szótlanul leült mellé és megpuszilta a kicsi fejét.
- Átvehetem? – kérdezte Clarietől, aki átadta cumis üveggel együtt, majd felállt és elvonult. Amióta meg volt a kicsi apa kevesebbett foglalkozott velem, ha itthon voltunk. De sokszor annak tulajdonitotam, hogy azért, mert Clarie nem foglalkozik a kicsivel.
Apa megette, amjd lerakta az üveget és ringatta a karjában, tátogott valamit, egy szót nem tudom mi lehetett, majd magához ölelte és azt láttam, hogy könnyek folynak végig az arcán. Szörnyú érzés volt igy látni ugy döntötte inkább felmegyek a szobámba.
Fent pedig rájöttem, hogy bármi lesz, apa nem hagyja el Clariet, Clarie pedig nem fogja elhagyni apát. De mi lesz velem és anyával?