Még 6 hónap telt el, apa sose vitt anyához, azt mondta, hogy majd elvisz egyszer, ha itt az ideje, úgy éreztem anya már elment és apa peig játszik velem. De rá kellet jönnöm később, hogy nincs igy. Apa nem Clarievel törödött sokat, hanem a kicsivel, akit Leenek hivtak. Fiú volt, de Clarie érdekes anya volt. De nem érdekelt, se én, se apa nem törödtünk azzal a némberrel.
Aztán pár hónap után Clarie visszament dolgozni és apával, Leevel hármasban maradtunk. Apa sokszor engedte, hogy játszak vele, kedves volt és megértő, és miután Clarie ne volt a háznál nem feledkezett meg rólam. Már csak egyet akartam. Clarie tünjön el és neveljük fel Leet igy, anyával.
Apa akkor is a kezében tartotta Leet, mielőtt készültünk anyához, most Clarie is itthon volt, de nem értettem mi folyik itt. Apa és Clarie egész éjjel veszekedtek. Nem akartam hallagatni őket, ugyhogy zenét hallgattam, de láttam, hogy valami nem stimmel. Apa átadta Clarienek, majd megsimogatta a vállam, hogy menjünk.
Sose voltam ennyire izgatott, régóta nem láttam anyát és akartam tudni vele mi van, reméltem emlékszik még rám. Beszálltunk a kocsiba és sürgettem apát, hogy menjen már. Ő csak mosoylgott.
- Tudod már, mi? – nem tudtam, fogalmam sem volt arról miről bszél, csak látni akartam anyát. Akkor még nem tudtam, hogy többet már nem fogom.
Beértünk siettünk apával befelé. Még otthon apa kapott egy hivást, gondolom a kórházból, hogy siessünk, apa sose rohant ennyire még anyához. Pár orvos megállt elöttünk.
- Maga az apa? – persze, hogy ő az apám, mit kérdezgetik. De miért? Nem tudhattam miért van szükség apára.
- Én vagyok. Bemehetek?
- Igen de a lány nem. – mondták és pedig apára néztem, hogy itthagy e.
- Kérem vigyázzanak rá. – mondta. Mi az ő se áll ki értem?
- Rendben. – mondta a nővér szerűség és megfogta a kezem. – Megvárjuk itt.
Apa bólintott és behorant egy orvosi köpenyt és maszkot magára véve, majd eltűnt az ajtók mögött.
Két borzan unalmas óra telt el, már állandóan a nővért kérdezgettem mikor jönnek, de az csak néha néha felelt, hogy majd jönnek. Elmentem párszor pisilni, de semmi.
Már sirás határán voltam, mikor láttam apát jönni kifelé, meggyötört, sápadt arcal, a maszkja le volt tólva kezében pedig egy kis batyut tartott. Kiváncsian nyújtogattam a nyakam mi lehet a csomagban, apa pedig kiért mellém és rám nézett kisirt szemekkel.
- Anya elment, de köszöntsd a hugodat.
Felpattantam és megkapaszkodtam apa karjában és egy nagyon pici kis vörös kisbaba volt a batyuban, a hugom. Akiről tudtam, hogy anya szelleme fog benne élni.
- Sandy. – mondta apa halkan, szinte tátogva.
Magához ölelt finoman, és Sandyt is, és tudtam anya elment, de apa arcán a szomorúságól feltört könnyek mellet, láttam olyanokat is, amik tudtam, hjogy azért jönnek mert boldog.
Vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése