Szeretlek

Egy hűvös novemberi éjszaka volt, és gyűlöltem magam, de úgy éreztem meg kell tennem. A magány a saját kis lakásomba, a hideg New Jersey-ben úgy hatott rám, mint egy börtön cella. Csak jobban kiakadtam, pusztitani akartam. Mikor a kanapén ültem lepergett előttem a száraz életem. A mocskos hazugságok, a szerelem képei és remegő kezekkel nyúltam a távirányító után. Kikapcsoltam a zsivalygó TV-t. Csend ült a szobára és csak a lámpák fénye világított, de nem sokáig. Recsegést hallottam, majd minden sötétségbe borult.

Felkeltem a kanapéról és az ablakhoz lépdeltem. Áramszünet. Tökéletesen kapóra jött most nekem. Az ablakban halványan láttam mosolyra húzodo gonosz tekintetetem.

Elnyomott. Gondoltam. De most mindenért visszafizet.

Egy pillanatig sem vártam, hogy visszajöjjön az áram. Volt, hogy órákig tartott , de volt, hogy percekig. Minden sötét pillanatot ki kellett használnom.

Felvettem a cipőm, egy hosszú fekete télikabátot, egy sűlat, és a konyhából egy húsvágó kést. Belevágtam a deszkába. Éles volt, mint egy frissen szerzett borotva.

A kabátom alatt tartva lépkedtem végig az utcákon. Nem volt feltünő, hideg volt, már majdnem havazott. Az utcűt elnyelte a fekete sötétség mikor kiléptem a házból, de pontosan tudtam, lámpák nélkül is merre kell mennem.

Bezártam az ajtót, majd elindultam a novemberi éjszakában. Hideg volt, egy lélek sem volt az utcán. Az ablakokon benézve, mindenki elővette a tartalék gyertya készletet, vagy az elemlámpákat. A szomszéd házban hallottam, ahogy a gyerekek énekelnek a gyertya körül. Nem tudo minek örülhettek ilyenkor, de azt kívántam bárcsak már nekem is lenne gyerekem. Bárcsak törödhetnék velük, és bárcsak láthatnám őket pont ugyan így, az áramszünetben egy gyertya körül énekelni.

Sóhajtottam, és megszaporáztam a lépteim. A szélcsipte az arcom ezért feljebb húztam a sálat fél kézzel az orrom elé. Felerősödött, próbáltam az arcom takarni, de a szemem is könnyezett már. Nem fordulhattam vissza.

Még sötét volt de már felismertam Gerard házát. Tudtam, hogy mindig tart egy pótkucslot nekem az egyik kő alatt így elővettem és halkan benyitottam.

Nem volt nagy ház a nappaliba be érve ajobb oldali ajtóhoz léptem, majd benyitottam. A hálószobán sötétség ült, ő pedig csendesen szuszogott az ágyában. Eszembe jutott minden régi emlék. A csókjaink, az ölelések, a sok sok hülyeség amit együtt csináltunk. Szerettem. De ő sosem visonzott igazán semmit. Játék votlam neki nem több. Minden parancsára ugranom kellett. Gyűlöltem, amit művelt velem.

Kiemeltem a kést a kabátom alól, de ebben a pillanatban mintha figyelmeztetné akarná Geet, hogy itt vagyok minden felkapcsolva ahgyott lámpa kigyulladt. Gerard pedig nem volt arról híres, hogy ne probálja megkapcoslghatni őket, aztán kitudja, hogy hagyta.

Szinte minden lámpa kigyulladt, a hálószobában csak az egyik fali lámpa maradhatott bekapcsolva, ő meg felült és rémületében leesett az ágyról.

- Frank mit akarsz azzal? – ordított felém.

- Sajnálom Gerard. Nem bírom tovább.

- Mit? – könyörgött.

- Az elnyomásod, hogy ha neked szükséged van rám, mindig legyek ott, mindig azt tegyem amit szeretnél, ha meg akarsz csókolni hagynom kell magam, ha hozzám akarsz bújni hagynom kell.

- Frank ez nem igaz. – mondta.

- De! – orditottam.

- Frank... – kérlelte, és szemeibe könnyek szöktek. Tudtam, hogy egy másik pillanatban biztosan nem dühödnék fel jobban, hanem magamhoz szorítanám és megvigasztalnám, de most más volt a helyzet.

- Vége Gerard, nem bírom a játékaid.

- Frank, nem játszom. – mostmár sírt a padlóba markolva.

Remegő kezekkel közelítettem felé a halovány fényben és Gerard hátrált még nem elért a falig. És akkor sarokba szorult. Szemeiben láttam, hogy fél.

Sírt. Összegubodzott és zokogott. Felnézett rám.

- Hagy szorítsam anyuék képét magamhoz, nem akarok nélkülök meghalni. – kérlelt, de már nem bírtam tovább, ahogy kínzom.

Akármikor rosszul volt, sírt, baja volt, úgy éreztem az én hibám, pedig tudtam, hogy csak ő tehet arról, hogy kihasznál, és nem kéne ilyennek lennem. De az életemnél is jobban szerettem, és érte képes lettem volna meghalni.

Nem birtam tovább nézni, felemeltem a kést, de ahelyett, hogy Gerardnak mentem volna neki, hasba szúrtam magam. Kihúztam a kést, orditottam, a fájdalom ellepte a testem. Gerard felzokogva oda kúszott hozzám és a nevem orditotta. Fejemet mellkasához szoritotta és apró lágy csókjaival hintette arcom és a szám.

Ez volt az utolsó pillanat amire emlékszem. A legcsodálatosabb utolsó emlék és az utolsó szó, amely elhagyta tökéletes ajkait.

- Szeretlek.