Ha van mit megbecsülni az az élet

2. fejezet – Változás

Egy hideg novemberi nap volt. Anya délelőtt jött haza a munkából. Én 10 éves voltam, és szombat volt. Otthon voltam mint minden hétvégén. Anya miután hazajött, csak befeküdt aludni, nem is fürdött. Ritkán volt már hogy egyáltalán lefürdött vagy bármi igazán. Ez a nap másvolt számára és számomra is. Éppen egy egyszerü fekete koszos szakadt garbo volt anyán és egy 3 éves farmerja ami már lassan leesett róla anynira lefogyott. Rossz volt rá nézni. Anya elment lefeküdni, én pedig elmosogattam azt a kevés cuccot ami a mosogatóban volt, majd bementam anyához. Egy egy személyes ágy volt és egy vékony takaronk. Mindig ruhában aludtunk éjszaka. Majd mellé bujtam hozzá. Teste hideg volt és probáltam felmelegiteni, remélve, hogy sikerül.
De midnig minden hiába volt. Sokat volt beteg, akkor épp csak, hogy köhgött, de szörnyü volt azt hallgatni. Ahogy nehezen lélegzik, és hallja az ember ahogy majdnem megfullad.
Próbáltam mellette álomba merülni, de nem ment. Csak szorosabban anyához bújtam, féltem, hogy elvesztem. Csak ő volt nekem. Se apám se senkim.
Már majdnem elnyomott az álom, mikor szöszmötölést hallottam a bejárati ajtó elött. Mivel nagyon kicsi laksáunk volt, mindent lehetett hallani. Egy lerohadt panel volt ahol rajtunk kivül nem nagyon laktak. Szerencsére eldugott részen volt és senki nem akarta lebontani. Meg gondolom azért a tulajnak is lett volna beleszólása.
Szóval felültem az ágyon és hallgatoztam. Anya mocorgott, de nem akatam, hogy felébredjen, így inkább kimentem és körmömet rágva leültem a kanapéra felhúztam a lábam és figyeltem, hogy mi az, vagy ki az és hogy elmegy e. De nem ment, sőt végül is az a valaki bekopogott.
Félve másztam le a kanapéről és nyitottam résnyire az ajtót. Mikor kikukucskáltam egy barna kcisit hosszabb hajó férfi állt az ajtóban magas volt és én kicsit remegtem. Anya nem volt fenn és féltem, de aztán barátságosan megszólitott.
- Szia. – emelte fel köszönve a kezét, én pedig remegő hanggal vissza köszöntem.
- Szia.
- Hogy hívnak? – kérdezte egyáltalán nem erőszakoskodva, hogy bejöhessen még mindig a résen nézett be, de mostmár leguggolt.

- Diana... Di..Diana Gasline. – mondtam elmosolyodott felém és kezét felém nyújtotta én pedig mostmár kicsit magabiztosabban nyitottam ki az ajtót.
- Daniel Miner. – mutatkozott be, én pedig megfogtam a kezét és megráztam.
Félre álltam ő pedig bejött. Egy farmer dzseki volt rajta egy feke polo és egy farmer gatya meg bakancs. Hogy mit akarhatott nem tudtam. Körbe nézett és elhózta a száját.
- Itt laktok? – kérdezte, én pedig bólintottam. – Itthon van anyukád vagy apukád? – kérdezett újra.
- Anya alszik. Apukám nincsnen. – mondtam megszeppenve. Mindig különcnek éreztem magam, hog nincsnen apukám. Az iskolában is mindig jöttek, hogy az ő apukája mindig csinálneki kakót, vagy az apukájával kimennek a focimeccsre. Én pedig ezekről az apai örömökről lemaradok.
- Ohh. – mondta, majd rám nézett. Szinte égett a tekintete a szemembe. A szem színe olyan volt mint az enyém. Zöldes barna. De a hajam anyáéhoz hasonlitott. Feketén lógott előre és hátra kibontva. És éppen hogy a dereáig értem. Magas volt, kint pedig hideg és én remegtem ahogy bejött a még nyitott ajtón a huzat. De ő becsukta, majd levette a farmer kabátját ami bélelve volt és rám teritette. – Tessék. Húzd össze magadon. – mosoylgott majd ugy tettem és leültem a fotelba. Végül leült mellém és rám nézett.
- Hány éves vagy?
- 10. Válaszoltam. – ő pedig maga elé meredt. Egy ideig nem is nézett fel, aztán újra rám nézett.
- Mivel foglalkozik anyukád? – halk volt. Mivel mondtam, hogy anya alszik, azért.
- Egy bárban dolgozik. Vagy hol. – mondtam lehajtott fejjel.
- Sajnálom.
- Te mivel foglalkozol? – kérdeztem.
- Rajzolok.
- De jóóó. – mondtam vigyorogva. – miket?
- Hát. Minden félét. Festegetek. Arcokat embereket rajzolok. – mondta mosolygva és kicsit megdörzsöte a hátam mire felmelegedtem.
- Anya is nagyon sokat rajzolt. Mindig kis figurákat meg ilyeneket és... – hirtelen a férfi arcába néztem és rájöttem miért nem olyan ismeretlen az ismeretlen számomra. Anya rajzai, mind róla voltak.
- Igen? – mosolygott.
- Várj! – felpattantam és turkáltam halkan anya fiókjában még az egyik rajzát meg nem találtam róla. Nem voltam kutakodos de annyir hajtott a kiváncsiság . megtaláltam amin fiatalosabb arca volt és kcsit hosszab inkább feketés haja és oda vittem neki és ráböktem vigyorogva. – Látod! – arcára szomoruság ült. Nem értettem miért. Hogy érthettem akkor még. Ö pedig lerakta a rajzot maga mellé és átkarolt és megdörzsölte a karom, hogy felmelegedjek. Tól kedves voltam az emberekkel, átéreztem a fájdalmukat, ahogy a férfinak is. Éreztem a szomorúságát, éreztem, hogy kicsit más lett mióta belépett az ajtónkon, de kicsi voltam.
Néztem magam elé még ő karolt. Aztán pár perc mólva anya szobája felöl mocorgást hallottam majd anya kinézett az ajton fáradtan beesett karikás szemekkel kócosan. Felnéztem és a férfi is felnézett melettem, anya kikerekedett szemekkel lapaszkodott meg az ajtó félfába, a férfi pedig felállt mellőlem és elindult feléje de anya felemelte az egyik ujját.
- Maradj ott! – mondta remegő hangon a férfi pedig megállt.
- Sandy. Kérlek... – mondta lágyan.
- Nem Daniel. Menj innen. – mondta anya akkor már dühösebben.
- Légyszives hallgass meg. – kérlelte anyát.
Anya lehajtotta a fejét. Én pedig felálltam addigra a kanapéról és elindultam feléje. Mikor mellé értem felnézve láttam, hogy könnyek folynak végig az arcán. Hozzá akartam bújni de csak megsimogatta a vállamat és szemével intett, hogy menjek a szobába. Bementem. Leültem az ágyra és felhuztam a térdem egy ideig csend volt anyát még láttam az ajtóban aztán becsukta maga mögött és már csak a beszélgetést és a zajokat hallgattam. Azt hittem anya nem is tudja ki a férfi és haragszik rá, hogy bejött, amiben én éreztem kcisit magam hibásnak, és gondolkodtam, de anya remegő hangja felébresztett.
- Mit akarsz tőlünk? – kérdezte valamire rácsapva.
- Segiteni.
- Minek? – kérdezte anya, de hangja már sírásra állt.
- Minek? Nyomorban éltek Sandy. Azt hiszed Diananak ez jó? – kérdezte a féfi a hangját felemelve. Haragudtam akkor, hogy hogy meri anyára fel emelni a hangját, és ökölbe zsorult a kezem de inkább nem mentem ki anya miatt.
- Eddig az se érdekelt, hogy mi van velünk...
- Azt se tudtam, hogy van gyereked? Egyáltalán kitől? – kérdezte én pedig nem tudtam mi jön, de válaz meglepett. Anya halk volt még is határozott.
- Tőled Danny.
- Tőlem? De hát, sose szóltál sose telefonáltál, soha nem is éretesitettél! – mondta a férfi, de akkor már össze voltam zavarodva anyni gondolat volt a fejemben, hogy ő lenne az apám? Akiről eddig nem is tudtam és itt volt még is az orrom előtt, anya rajzain.
- Nem akartam beleronditani a tökéletes életedbe. – mondta aya gúnyosabban.
- Beleronditani? Mivel Sandy? – kérdezte csodálkozva.
- A mi nyomoruságunkkal. Élsz gazdagan müvészként a felségeddel...
- Honnan tudod?
- Honnan? Mostanába tele van veled az újság.
- Tudom Sandy, de ti fontosabbak vagytok. – sóhajtott.
- Fontosabbak? Miért nem jöttél előbb? – anya hangja már majdnem hogy teljesen elhalkult, én pedig tul kiváncsi voltam, majd az ajtóhoz osotam és kinéztem a kulcs lyukon. Anya az apának nevezett férfi előtt állt és a konyha pultra támaszkodott, a férfi pedig anya vállát simogatta.
- Sandy, ha tudtam volna... ha tudtam volna, hogy ez van elöbb jövök.
- Danny. Már mindegy. – a padlót nézte.
- Dehogy mindegy Sandy, kihozlak innen, majd valahogy fizetek nektek egy jobb lakást csak kérlek ne utasitsd vissza. – Daniel anyához lépett és felemelte a fejét. Ő volt szembe velem igy anyát nem láttam.
- Danny. Rajtam nem lehet segiteni. – a férfi értetlenkedve nézett anyára.
- Dehogynem, rajtad is és Dianan is segitek. Akár mi is történt. A lányom. – mondta megfogva anya kezét.
Csend ült a szobába és anya közelebb hajolt Danielhez és fejét vállára hajtotta. Csend volt. Nem hallottam semmit, de a férfi arckifejezése ijedre váltott anya válla fölött majd lehunyta szemét és karját anya köré fonta. Anya reszketett. Már jól ismertem ezeket az apró mozdulatokat. Sirt.
- Sajnálom. Bocsáss meg. – mondta Daniel fejét anya vállára hajtva és karjai még szorosabban ölelték. Abban a pillanatban egy gondolat járt csak az agyamban. Lesz egy apukám. És akkor mit meg nem adtam volna azért, hogy meglegyen ami egy családhoz szüksées. Nem gondoltam semmi rosszra. Csak, hogy végre meg lesz ami hiányzott nekem.
- Ne Daniel. Ne magadd hibáztasd.
- De ha előbb jövök, akkor... még menthető? – kérdezte mire anya megrázta a fejét. –nem tudtam miről beszélnek de nem szerettem firtatni a dolgokat egyszer ugy is kiderülnek maguktól.
Ekkor már biztos voltam benne, hogy végre lesz egy apa aki be fogja tölteni az ürt. Daniel pedig anyára nézett és lassan szét váltak.
- Elviszlek benneteket csak pkaoljatk össze a lakást pedig majd lerendezem. – mondta apa.
- De Danny, mi lesz a feleségeddel? – kérdezte anya nekem pedig megállt a szívverésem is. És akkor eszembe jutott, hogy enm először hallottam ezt a szót. És hogy apának lenne felesége? Az azt jelenti, hogy még se lesz? Ezeket a gondolatokat elraktam az agyamban és nem akartam tudni róluk. Reménykedtem, hogy igen magával visz minket és boldogan élünk még meg nem halunk. Igen, sokan ezt hiszik, mikor úgy látszik, hogy az életük jobbra fordul. Pedig mennyi minden történik amiről nem tudnak. Anya elindult befelé én pedig gyorsan vissza ültem az ágyra, és anya belépett.
- Diana. Segits pakolni. – mondta.
- Hova megyünk? – kérdeztem ártatlanul.
- Elmegyünk innen és boldog leszel. – akkoriban mindig igy beszélt. Sose mondta hogy leszünk, mindig csak én. És sokszor idegesitett.
- Majd együtt leszünk. – vigyorogtam. Ö csak elmosoyldott és elövett két böröndöt és elekzdte a ruháinkat belepakolni, Daniel pedig az ajtóbol nézte majd anya mellé lépett és egiteni kezdett neki, én pedig automatikusan a saját cuccaim kezdtem a másik böröndbe pakolni. Nem volt sok cuccunk és a böröndökbe nem csak ruhák kerültek hanem minden más. Anya berakta még a vékony ágyneműket meg ami befért emlékek dossziék majd egy dobozt tartzott a kezében és kiment apával.
Szobában pakoltam, de halkan hogy halljam mit beszélnek de még igy se értetem tisztán midnent.
- Kérlek, ezt majd akkor add oda neki ha... – elbicsaklott a hangja. – tudod.
- Megteszem. – mondta Daniel szomorúan amjd vissza jöttek a szobába, de már daniel a hóna alat tartotta a dobozt.
Lassan össze pakoltuk a böröndöket és a kisebbet anya vette a kezébe, a másikat pedig apa. Én pedig a macim, ami már születésem óta meg volt. Mikor apa meglátta a kezembe nagy szeemket meresztett.
- Még mindig meg van? – kérdezte Daniel anyához fordulva.
- Igen. Soha nem engedtem, hogy baja legyen. És Diana a szeme fényeként kezelte, csak az utcán kicsit megviselődött. – mondta anya szomorúan.
- Utcán?
- Igen. Sokáig ott éltünk. Ha épp nem volt kinél aludni. – apa arcán láttam a megrökönyödést és mefogta anya kezét.
- Sandy. Tudom, sok hibát követtem el. De .. ígérem jóvá teszem. – anya csak bólintott, elhúzta a kezét, majd elindultunk kifele.
Apa kocsija egy nagyobb és ójabb fajta terepjáró volt. Apa kinyitotta nekem a hátsó ajtót, amjd segitett beszállni utána pedig hátra ment és berakta a bőröndöket. Anya is bezsélt előre és hátra fordult.
- Most már minden rendben lesz kicsim. – mondta anya a combomat meg simogatva, majd kezét karomra csuztatta és végül végig simitott az arcomon. Előre fordult, majd Daniel is beszállt a kocsiba majd beinditotta és elindultunk. Elhagytuk azt a helyet ahol nyomorogtunk és egy reményteljesebb életnek néztünk elébe.
Ez mind szépen és jól hangzott. Danielt néztem a kocsiban ahogy vezetett és nézett előre, anya pedig az ablakon meert ki. A macimat szorogatva gondolkodtam mi lesz ezentúl. Mi lesz velünk.
- Daniel. Ahogy lehet elköltözünk. – mondta anya apa felé fordulva.
- Sandy. Nincs értelme. – sóhajtott apa.
- Danny. Nem akarok rajtatok lógni. Főleg nem a családodon.
- Sandy. Claire elutazott üzleti megbeszélésre. Egy jó ideig nem jön majd haza. Hármasban leszünk. – mondta Daniel anyára nézve és egyik kezét kezére rakva. A remény végig ott volt bennem. Nem tudtam ki az a claire. Nem akartam tudomást venni róla. Nekem az a hármasban szó tökéletes volt. Szorosan magamhoz öleltem a amcit és tovább figyeltem anyáékat.
- Tudom. De hát. Nem akarok akkor sem rajtatok lenni így. Ez annyira lehetetlen. Tudom mivel fog ez járni. Kérlek.
- Sandy! Kibirjuk valahogyan. Túl vészeljük, segiteni fogok. Ígérem. – piroslámpa jött és Daniel megfogta anya keéz ujra felé fordulva. – úgy érzem miattam vagytok itt, és vagy te így. Nem akartam. Ha tudtam volna, elöbb jövök. Sajnálom. – megsimogatta anya kezét a hüvelykujjával majd elengedte a kezét és újra a kormánya tette majd a zöld lámpánál újra elindultunk.
Az út hátra levő része csöndben telt. Anya végül elaludt fáradtan, apa vezetett én pedig az ablakon bámultam kifelé. Mióta Phoenixbe kerültünk sose jártam a városon kivül igazán. Nem tudtam hova megyünk, de már majdnem ágaskodtam az ablakban és csodáltam a tájat, néha pedig a visszapillantótükörben találkozott apával a pillantásunk. Ő pedig csak elmosolyodott. Tudtam, hogy nem szabad a kocisban felállni szóval olyankor inkább vissza ültem a helyemre, mielőtt apa leszíd. De nem tette.
Ültünk a kocsiba és lassan engem is elnyomott az álom.
Arra ébredem hogy friss levegő fúj az arcomba és valaki az arom simogatja. Kinyitottam a szemem, és anya ált mellettem engem simogatva mögötte pedig Daniel a két böröndöt fogva. Egy hatalmas kertes ház volt mögötte. Hatalmas kovácsolt vas kapu zöld fü és egy két emeletes bazinagy lakás. Kivül fehér volt ajtaja és ablakok pedig csresznye szinüek. Alapzaton állt így egy kisebb lépcső vezetett a bejárathoz, amihez egy ut vezetett. Tehát anya segitett kiszálni a kocsibol és elindultunk befelé. Egy előszobába érkeztünk. Volt egy fogas meg egy cipős szekrény és hát levettük a cipőt, majd beljebb mentünk ami a nappali volt. Az is hatalmas volt. Fotók képek mindenhol. Egy plazma Tv, egy három személyes modern fotel fekete, egy fekete zongora, ami majdnem, hogy csillogot. Egy htalamas könyves polc ment az egyik falon. És egy gyönyörü üveges csillár lógott a plafonról.
- Érezzétek otthon magatokat.- mondta apa és lerakta a böröndöket. – Sandy te megkapod a vendég szobát itt lent. Könnyebb lesz neked, van fürdöszoba is. És otthon vagy. Azt csinálsz amit akarsz.
- Daniel én, azt se tudom hogyan köszönhetném meg...
- Nem kell megköszönni. Ennyivel tartozom. – mikor apa kimondta ezeket a szavakat azt hittem nála jobb apa nincs a földön. Sajnos késöbb rájöttem, hogy ez enm igaz. Csak történt valami most vele. Miattunk. – Diana pedig megkapja addig a gyerek szobát.
- Gyerek szobát? – kérdezett anya meglepödve vissza.
- Igen. Claire terhes. De minden van bennt és tökéletes lesz neki.
Láttam anyán, hogy valamin nagyon megrökönyödött, mivel én még nem igazán értettem, de akkor boldog voltam.
Apa megmutatta anyának a szobáját. Egy egyszerü szoba volt egy francia ággyal amin fehér ágynemű volt és a szobábol pedig nyilt egy ajtó az pedig egy egyszerü fürdő volt egy káddal mosdóval tükörrel és egy wcvel, a csempe pedig végig fehér volt.
Lerakta a bőrőndöt majd leguggolt mellém és megfogta a kezem.
- Diana. Figyelj most.. Danielre. Majd ő fogja neked megmutatni mi hol van. Muszáj pihennem. – akkor sok mindent nem értettem csak bólintottam és odamentem Danielhez és vártam, hogy mondja mit csináljak. De ő csak anyára ézett kicsit keserűen, majd megfogta a bőrőndömet és rám nézett már mosoylogva.
- Gyere. – elindultam utána és felmentünk az emeletre, majd be egy kis szobába, ami számomra nm igazán volt kicsi. Volt benne egy egyszemélyes ágy valami gyereknek való szines ágyneművel, meg egy asztal egy számitógéppel teljesen felszerelve. Emelett volt egy baba ágy is, bár akkormég nem értettem minek meg azt se hogy egyáltalán minek van gyerek szoba.
Daniel le rakta a böröndöt és rám nézett.
- Itt laksz, és ez a te szobád. Azt fogsz vele csinálni amit akarsz.
- Rendben. – bolintottam amjd leraktam a macit az ágyra, ő pedig fáradtan az ágyra csücsent és kezébe vette.
- Tudod. Anyukádnak adtam még az egyik szülinapjára. Annyira csodálatos ahogy kitartott miattad. Bárcsak előbb megismerhettelek volna. – mondta a medvét nézegetve a kezei között és pedig az arcát fürkésztem.
- Te vagy az apukám? – kérdeztem megfogva a karjánél.
- Igen. És anynira sajnálom, hogy enm ismerhettelek meg előbb.
- Anyu azt mondta nincs apukám. – mondtam felvilágositva őt.
- Ohh. Meg értem. Csináltam egy nagyon hülye dolgot egyszer. Amit megbántam, de már enm lehet viszsa csinálni. – sóhajtott majd lerakta a macit és kiment.
Az volt az a pillanat mikor úgy éreztem még se lesz minden annyira jó mint ahogy az elején annak nézett ki.