He loves me not

Ülök a padban, és gondolkodom, vajon az előttem ülő srácnak milyen lehet a segge? Sosem gondolkodtam ezen. 18 éves végzős srác vagyok, a nevem Gerard Way. A füzetem szélére firkálom a nevét. Frankie Iero. Nem, ez nem az előttem ülő srác neve. Ez a barátomé. Frankieé, Jersey hatalmas városában vagyunk és ő pedig egy másik gimibe jár, ráaádsul még csak 14 éves. Vagyis most lesz majd 15. A fejem csak egy körül forog. Hol lehet most, mit csinálhat. Felnézek a táblára, az angol tanárunkra, aki csak magyarázza az ige képzés szabályait, de nem tudok figyelni. Próbálok, de nem megy. Az anyagra koncentrálok hátha ki megy a fejemből, de nem tud. Frankie arca ott lebeg a szemem előtt, de aztán valaki is feltűűnik a képben. Egy lány. Mit keres az ott? Ki az? Miért van ott? Honnan ismeri az én Frankiem? Hogy én honnan tudok róla? Nem szokásom turkálni más cuccai között. Teljesen véletlen akadt a kezembe Frankie matek füzete. Ugyan is ott járt nálunk az egyik nap, hogy együtt matekozzunk, mert nem igazán ment neki, és gondoltam segitek.
Csak feküdtem az ágyon és valami arra késztetett, hogy nyissam ki hátul a füzetet. Nem akartam, de végül felálltam és kinyitottam, de abban a pillanatban meg is gyürődött, mert kiesett a kezemből, és a hátsó oldalon teljesen látszott, hogy valaki ott látta, mert kinyilt. Felvettem hirtelen becsuktam és próbáltam kisimitani az oldalt. Főleg azután, hogy láttam, hogy egy női kéz irás van a füzetben. És egy aláirás. Jamia. Ki ez?
Csak újra felemeltema fejem a táblára nézve és a tanár irását olvastam, de igy is össze folytak a betűk. Folyamatosan, csak a szöveg jutott ezsembe ami bele volt irva: Mindent köszönök, és azt a csodálatos napot is. Jamia.Ez volt a táblára irva. Nem, a táblán az állt: Az angol birkás spanyolok nekitámadták az igen érdekes és felettébb meglepö amerikai lovakat szerető indiánokat. Mondat elemzés. Megpróbáltam, felemeltem félve a kezem és Mrs. Motton csodálkozva emelte rám a tekintetét.
- Igen Mr. Way? – szólitott fel aztán nagy levegő után megprobáltam elemezni a mondatot és megfeledkezni arról a kis problémáról, hogy a barátom csal engem. Fel is boncoltam az igen bonyolult és mégis egyszerű mondatot, a tanár pedig helyeselve irogatta a szavak főlé saját szavaim.
- Úgy van. – helyeselt. Ki tudja a következőt? – egy lány tette fel a kezét, Sarah. Nem tartozott a kedvenceim közé. Szőke hosszú haja hátára omlott, és kecses kezeivel támasztotta az állát, miközben beszélt a tanárhoz.
Saraht néztem, remélve, hogy megfeledkezem Jamiáról, de aztán a tanár helyén már Frankie állt, és Sarah pedig neki dumált romantikusabbnál romantikusabb szavakat. Meg ráztam a fejem és feleszméltem a rémálmomból. Csak Sarah volt, és selymes hangján beszélt a tanárhoz. Vissza fordultam a füzetemhez és átfirkáltam Frankie nevét.
Fejemet a padra hajtottam a homlokomnál és csak néztem a padot. Sirni akartam, de könny nem jött ki a szememből, éreztem, hogy marja, probáltam gondolkodni olyan dolgokon amitől sirhatnék de nem ment.
Van egy lány az osztályba, Camille. Nem egy menő csaj, de aranyos. Hosszabb hullámos barna haja van és mindig egyszerű ruhákban járkál. Most épp egy fekete pulcsi van rajta egy farmer gatya és egy deszkás cipő. Irigylem. Vannak barátai, pont amennyi kell. Nem népszerű, de nem is nézik le. Ránéztem sóhajtva, ő pedig rám. Tekintetünk talákozott egy pillanatra de el emeltem a fejem. Arra ment általába haza amerre én, ugyan is egy utcában laktunk. Lehunytam a szemem, vagy nem, nem tudom de egy kép megjelent előttem. Mindig két külön oldalon megyünk, de néha szokott figyelni. Most sirhatnékom volt, és tudtam, hogy hazafelé zenét fogok hallgatni. Csak elképzeltem, ahogyan leülök az egyik kerités szélére és arcom tenyerembe temetem. Ő pedig rám néz és majd átjön a túl oldalra, majd leül mellém és átkarolva kérdezgeti mi a baj, én pedig majd azt fogom mondani, hogy a barátnőm. Biszex voltam, de kevesen tudták. Jobban vonzottam a fiúkhoz, mint a lányokhoz, persze Camille kivétel lett volna. Ránéztem újra és eszembe jutott, hogy ez nem fog megtörténni soha. Ő sose kérdezné meg és jönne oda mi a baj.
Kicsengettek. Iszonyat éles fájdalom hasitott a gyomromba. Minden egyes fájdalmas gondolatnál csak összerándult és ordithatnékom volt a fájdalomtól. De nem tudtam eldönteni, hogy a lelki fájdalmaimtól, vagy pedig a fizikai hasfájdalmaimtól. Kimentem szünetbe az egyik sráccal, Ray-jel. Ő tudta, hogy bi vagyok és meséltem neki Frankieről is bár személyesen még féltem neki bemutatni. Hirtelen ujra belém hasitott az a fájdalom, és hasamra tettem a kezem, Ray pedig ijedten nézett rám.
- Minden rendben haver? – csak megráztam a fejem.- Mi a baj? – kérdezte újra.
- Semmi, igy keltem. – mondtam.
Csak megsimogatta a vállam, és elmentünk másik épületbe matekra. Nem birtam, haza akartam menni. Ray látta, hogy valami nem stimmel, de nem szólt, nem akart faggatni.
Leültem, felálltam, a falnak döltem. Semmi nem volt kényelmes. Fájt a lábam, a hasam, Rayre néztem aki telefonon beszélt ülve a padon. Én a suli keritéshez mentem és átnéztem rajta. Miért nem mehet soha semmi se rendjén? Miért kell ettől is szenvednem? Nem elég nekem amit itt kapok?
Láttam, hogy Ray most el van foglalva sóhajtottam, mutattam neki, hogy elmegyek a büfébe veszek kaját, ő csak bolintott, hogy menjek nyugodtan.
Sóhajtottam, majd előszedtem a pénztárcám, majd bementem és vettem egy szendvicset, de aztán rájöttem, hogy semmi étvágyam, hiába vagyok éhes. Visszamentem és Ray kezébe nyomtam.

- Edd meg. – már nem beszélt, mert hivást várt.
- Miért?
- Nem vagyok éhes. – mondtam és ujra a falnak döltem, és ujra csak az a név lebegett a szemem előtt.
- Gerard, idegesitesz. – mondta.
- Miért? – néztem rá.
- Mi a baj? – felállt és vállamra rakta a kezét.
- Semmi, miért?
- Mert rosszul vagy.
- Reggel rossz volt a kaja amit ettem.
Ray furán nézett rám, de nem feszegette a dolgot. Öt perces szünet volt. Hamar becsengettek. Megkocogtattam Ray vállát.
- Mennünk kell.
- Becsöngettek? – kérdezte.
- Jahm. – mondtam, majd elrugaszkodtam a faltól és elindultam az épület felé, ugyan is addig nem sikerült eljutnunk és csak leültünk az udvaron.
Bementünk és tekintetem találkozott Camilleéval. Néha azt hiszem tetszem neki, de néha meg úgy érzem, hogy maximum egy idiota vok, hogy egy ilyen lány igy érezzen.
Leültem hátulra a teremb, majd bejött Miss. Clutch. 50es éveiben járó nő volt. És mindenki gondolhatja miért nem volt még Mrs. Minden esetre semmi kedvem nem volt hozzá. Felirta az új anyagot a táblára, majd leirtuk onnan. Egyedül ültem, és kibaszott unalmas volt, de mégis szerettem egyedül ülni, néha meg jó lett volna Ray mellett. Most is Ray mellett akartam ülni. Bökdösni elfoglalni magam, kicsit mosolyogni. Nem igazán volt egyedül könnyű. De probáltam a feladatokra koncentrálni és leirni öket, és meg is oldani, s ha lehet akkor jól.
De aztán csak Camillera emeltem a tekintetem és sóhajtottam. Tudtam, hogy soha, de soha nem fog érezni semmit. De miért akarom, hogy érerzzen? Frankiet szeretem. Lehajtottam a fejem, majd kibámultam az ablakon. A sok kocsi és motor lámpája nézett a szemembe.
Vissza hajoltam a füzetem felé, de már nem birtam megoldani a dolgokat. Egy szivet rajzoltam a füzet sarkába, majd kiszineztem a rotringommal. Néztem egy darabig, majd megfogtam a radirom, és kiszedtem fekete szivem onnan. Sóhajtottam. Camille rám nézett és elmosolydott, de nem viszonoztam. Újra kinéztem az ablakon, majd szememmel kerestem a szürke Subarum. Végül is megtaláltam az egyik parkoló helyen. Pihent, kicsit koszosan, de a szürke elnyelte a mocskot. Ezért is szerettem. Igaz egyhangó és öreg, mégsem kell gyakran mosni.
Frankie... – jutott megint az eszembe. Alig vártam, hogy kicsöngessenek és mehessek haza. És ekkor eszembe jutott valami. Ma találkozom suli után Frankievel. És először életembe nem akartam. Tudtam, hogy hazudnom kell, hogy jól vagyok, és, hog nem történt semmi, ráadásul vissza kell adnom azt az átkozott matek füzetet. Nem. Vége. Szakitok vele.
A padra firkantottam, hogy „Now I know the end is here, I’m done with you!!’ Ez a gondaolat jutott eszembe legelőször. Ujjammal elmostam a feliratot. Reméltem, hogy képes leszek megtenni ezt a lépést annyi idő után. Szeretem, de inkább előbb szakitok, mint, hogy fájdalommal kimondja, hogy engem már nem szeret. Idegeségembe becsaptam a matek könyvet, és a padot nézve hangosan szuszogtam. Éreztem, ahogy minden tekintet rám szegeződik. Nem érdekelt, igy ültem óra végéig, és végül kicsengettek. Felálltam hátamra kaptam a táskám, szinte kirohantam. De aztán tekintetemmel Camillet kerestem. Sehol nem volt. Eltűnt. Kurva jó. Mondtam hangosan.Elindultam gyalog haza felé. Akárhány követ láttam csak egy hatalmasat belerúgtam.
Aztán az egyik sarkon megálltam, és hatalmasat csaptam a homlokomra. Ma kocsival jöttem kivételesen, mivel Frankhez kéne mennem és nem haza. Átkoztam azt a pillanatot,mikor azt mondtam Frankienek, hogy találkozzunk ma.
Visszamentem, kinyitottam a kocsit és beszálltam. Beindiottam a kocsit, és beletapostam a gázba. Kiálltam a suli parkolóból és elindultam a város felé. Sok kedvem nem volt figyelni és zebránál megállni, és mentem is, mint állat mikor hirtelen a zebránál beletapostam a fékbe előre zúgva. Két hatalmas barna szempár meredt rám ijedten. Camille volt, aki a táskáját szorongatta remegő össze csuklott térdekkel, aki attól retteg, hogy mindjárt elüti egy Gerard Way. De hát ez én vagyok. Fejemhez kaptam és kiugrottam a kocsiból szarva a forgalomra, majd belekaroltam és ránéztem. De megszólalni nem tudtam, csak tátogtam. Azt se tudom mit.
- Jól vagyok. – mondta. Igen ezt akartam kérdezni, hogy jól van e.
- Rendben akkor. – mondtam és elengedtem. – Akkor menj és vigyázz. – mondtam szakadozva, majd bólintott és elindult át a zebrán. Átért.
Vissza ültem a kocsiba, és elindultam újra Frankie felé, ugyan is már a fél város rám dudált. Frankkel egy kávézó előtt találkoztunk volna, szóval odamentem, majd kerestem egy parkoló helyett és beálltam a kocsival. Odamentem a Starbucks bejáratához, majd a falnak támaszkodtam. Azon gondolkoztam mit fogok modnani Frankienek. Tudtam, hogy vége, és azt is tudtam ki kell mondanom.
Egy ideje vártam, mikor az utca sarkon feltűnt Frank. Egyedül, de én még is aggódtam, hogy az a Jamia is felfog tünni mellette.
Szerencsére nem tűnt. Frank oda ért mellém és egy szájra puszival köszöntött. De nem viszonoztam. Frank meglepődött és elhúzodott.
- Mi a baj Gerard? - kéredzte, mire a kezébe nyomtam a matek füzetét, amit azért annyira kisimiottam, hogy ne látszodjon, hogy turkáltam benne.
- Szakitok. – mondtam ki. De gyomrom kétszeresére zsugorodott és a hányinger kerülgetett ettől az egy mondattol.
- Miii? – kérdezett vissza, és elvette a matek füzetet.
- Nem megy Frank. – mondtam, de ez nem volt igaz, csak féltem. Féltem attól, hogy Frankie csak játszik velem, és az a Jamia fontosabb.
- De mi nem megy? Azt hittem minden oké. Gerard... – megráztam a fejem.
- Ennyi Frank. Nem akarok csalódni. Itt a vége.
- Kérlek. Szeretlek Gerard. – kérlelt nagy szemeivel, aminek bármikor be tudtam volna dőlni, de most a féltékenység tombolt bennem.
- Nem! Nem hallgatok semmire és senkire. Ahogy elnézem az embereket látom őket, abból csak tanulok, és rájövök, hogy egyre több dologról kell lemondanom.
- Gerard.... – könyörgött. – megráztam a fejem, elrugaszkodtam a faltól, oda mentem a kocsimhoz és beszálltam.
Bedugtam a kulcsot, beinditottam a kocsit, majd elindultam haza felé. Nem néztem Frank felé. Csak hazamentem.
Leparkoltam a ház előtt és fejemet a kormányra hajtottam. Sirni akartam újra. Hasam görcsbe volt, hányhatnékom volt. Inkább vállra vettem a táskám és iszálltam, bezártam az autót, majd bementem a házba. Anya intett nekem én pedig viszonoztam a gesztust, de most nem volt kedvem senkihez.
Lementem a pincébe a szobámba, majd leültem az ágyamra és eldőltem.
Lehunytam a szemem, de sok kép lebegett a szemem előtt. Jók rosszak egyaránt. Hol Jamiát képzeltem el, valami extra szexi rocker punk csajt Franket ismerve. Ahogy smárolnak, ahogy ölelkeznek. Felpattantak a szemeim, majd újra lehunytam. Most Frank és én voltunk a szemem előtt. A múlt, ami köztünk történt. Az érintések, a szavak, a csókok. Sirtam. Az utolsó kép, ami beugrott, mikor Frank hozzám bújt és simogattam a haját, s lehajolva hozzá arcát puszilgattam. Ekkor elpattant minden. Kitört belőlem, hogy hogy szakithattam, hogy hogy mondhattam, hogy töbet nem hiszek neki, hogy hogy nem szerethetem. De nem lehet. Amikor a szemébe néztem, éreztem, hogy látja tudok valamit, nem akartam, hogy bármit tudjon. Ezért menekültem el. Miért tette? Miért okoz másoknak örömet? Főleg egy lánynak.
Szeretem. Őrülten.
Ekkor csengett a telefon, felvettem, nem néztem ki hiv, de mikor beleszólt az illető meg nem várva, hogy köszönjek, akkor tudtam ki az.
- Szeretlek, ne hagyj el!! – kérlelt az ismerős hang. Úgy éreztem szeret, s mégis erősebb volt az az érzet, hogy neki egy lány kell, és nem én.
Kinyomtam a telefont